Vannak azok a bizonyos pocsékul induló napok, amikor már reggel ébredéskor érzem, hogy jobb lenne kihagyni, ágyban maradni… Ha van időm, akkor kinyomozom, hogy mi a bajom. Ilyenkor egyszerű, mert igyekszem orvosolni a problémát és tovább lépni. A baj akkor van, ha fogalmam sincs, hogy mitől vagyok rossz hangulatban. Csak úgy, mert, és egyébként is…
Gondolom, mindenkinek van saját módszere, hogy átmossa magát és jókedvre derüljön. Természetesen nekem is megvannak a saját praktikáim. Én az elvonulós-elemzős-kicsit nyöszörgök típusba tartozom. Viszont az elmúlt évtizedek során a következő megállapításokat tettem:
1. Nem próbálkozom az úgynevezett szépségnappal. Tuti, hogy ilyenkor lesz lángvörös az arcom az egyébként szuperklassz arcpakolástól és lesz szénakazalszerű a frizurám bármennyire is próbálkozom a fodrászomtól ellesett hajszárítási trükkökkel.
2. Ilyenkor nem írok listákat, hogy mi kell megcsinálnom, elintéznem (mellesleg imádok listákat írni és kipipálni, amit befejezetem), mert a rengeteg tennivalótól még nyomorultabbul érzem magam.
3. Nekem nem jött be a „meglepem magam valamivel – vásárolgatok” módszer. Tuti, hogy a próbafülkében sírógörcsöt kapok a tükörben látottaktól. Ilyenkor még kövérebb, öregebb, ráncosabb vagyok, és szomorúan nézem a kezemben a ruhát, ami egyébként, két nap múlva remekül áll.
4. Nem végzek házimunkát, mert eltöröm, elromlik, és soha nem lesz vége. Mondjuk, a vasalás időnként segít. Elég vicces, de így van. Közben remekül tudok gondolkozni, meditálni, pedig régen mennyire utáltam.
5. Nem megyek hosszú, kiadós sétára, mert haza is kell sétálnom, és iszonyúan elkeseredem attól, hogy miért nem vagyok jobb fizikai állapotban.
Mostanában nekem a következők válnak be. Olvasok, színezek, inspiráló embereket nézek vagy hallgatok, de nagyon szeretek tejeskávét iszogatva szemlélődni.
Zárásként. A héten volt egy igazi pocsék napom és megpróbálkoztam a „csajos nappal”. Arra gondoltam, ilyet még úgysem csináltam, és hátha bejön. Indítok a fodrászomnál, utána iszom egy isteni kávét a kedvenc pékségemben, sétálgatok az őszi illatokkal és fényekkel átitatott budapesti utcákon… Maradjunk annyiban, hogy nem pont így sikerült. A fodrásznál a hajmosólány habfelhőbe borított, és olyan sokáig mosta a hajam, hogy úgy éreztem itt fogok feloldódni. A pékségben ketten is épp akkor akarták megtanulni a kenyérsütés titkait, és valahogy végeláthatatlannak tűnt az eszmecseréjük az eladólánnyal. Végül elkövettem azt a hibát, hogy bementem a kedvenc ruhaboltomba. Nyilván semmi nem volt a méretemben, és amit kinéztem rosszul állt.
Hazajöttem, készítettem magamnak egy kardamonos flat white-ot (kedvenc kávém), kiültem a teraszra és alaposan megnyugodtam. A „csajos napot” pedig átengedem másoknak.